Nagyapám pisztolya

Nagyapám, Iván Biljarski, avagy Djádo Váncso

Vak nagyapám a Hadtörténeti Múzeum termein át kalauzolt, nyomunkban az egyetlen múzeumőr vánszorgott értetlenül. Az egész múzeumban nem volt más látogató rajtunk kívül, de mi sem voltunk hétköznapi vendégek. Nem érdekeltek bennünket a kiállított tárgyak, egyenesen az egyik felé tartottunk, anélkül vágva át termeken és folyosókon, hogy egyáltalán körülpillantottunk volna. Nagyapa pontosan emlékezett, hol van elhelyezve az, amit keres, és könnyen meg is találta. „Mi van odaírva?” Felolvastam egy nevet, melyet rögtön elfelejtettem, és egy rövid magyarázatot, hogy az illető forradalmár volt, részt vett a fasiszta rezsim elleni partizán- és felszabadító háborúban. „Részt vett, marhaság! — csattant fel nagyapa. — Nem volt ő semmiféle partizán, kilencedike* után bújt elő belőle a nagy kommunista.” Elálldogáltunk még egy kicsit a kiállítási tárgy előtt, mely egy hétköznapi pisztoly volt. Néztem, és megpróbáltam elképzelni, hogyan és mire használhatta nagyapa. Fantáziám azonban szegényesnek bizonyult. Megfordultunk és kimentünk, a legnagyobb elképedésben hagyva hátra a múzeumőrt.

Nagyapám nem szívesen mesélt múltja politikai aspektusairól. Ez érthető, mivel sem azok, sem nézetei nem voltak összeegyeztethetők az úgynevezett szocializmus valóságával. Mit tudtam róla? A falusi tanító, népi értelmiségi, zsenge ifjúságától bekapcsolódott az egyszerű emberek jobb életéért vívott harcba. Semmi konkrétumot nem tudtam azon kívül, hogy letartóztatták és megverték. Ez a tény, meg az, hogy pisztolya volt, lángra lobbantotta a fantáziámat. Tudtam, hogy a Felszabadulás után rövid ideig szülővárosa, Belogradcsik polgármestere volt, de aztán visszavonult mindenfajta politikai tevékenységtől, és egész életében tanár maradt, akit mindenki becsült és szeretett. Nyilvánvaló volt, hogy passzív ellenállást folytat: hallottam, hogy könnyedén kijárhatná magának az „aktív fasizmusellenes harcos” címet, mely magas nyugdíjjal és az egész családnak sok előjoggal járna, de nem akarta. Végig szűkösen és szerényen éltek. A Radio Nisen (Belogradcsiktől nem messze található szerb város rádiója) hallgatta a híreket a háborús időkből való, egy szekrénnyi készülékünkön. Néha megkérdeztem, mi olyan érdekes a szerb hírekben. „Ők többet elmondanak” — felelte ilyenkor.

Húszéves voltam, mikor meghalt. Azóta hiányzik, amit nem mondott el. Tudom, hogy szeretett volna emlékiratokat hátrahagyni. De megvakult, s így maga már nem írhatta meg. Fiai nem tudtak elég időt szakítani eseménydús élete dokumentálására, unokáiban pedig nem volt meg hozzá a szükséges türelem. Még most, évtizedekkel a halála után is próbálom megfejteni egyes megnyilvánulásait, szkepticizmusát sok kérdésben és más emlékeket, melyek értelmezése, ahogy telik az idő, a valós múlt formáját ölti.

Számomra nagyapám forradalmár, aki részt vett az 1923-as szeptemberi felkelésben**, s a hatóság letartóztatta és megkínozta. A másik szeptember, az 1944-es után hamar megértette, hogy a változások iránya nem az, amiért harcolt. S a legészszerűbb utat választotta: visszavonult és az emberekért dolgozott.

Tanítóskodott Belogradcsikban meg néhány szomszédos faluban. Télen-nyáron mindennap több tíz kilométert gyalogolt, hogy a környező falvak gyerekeit okítsa. Mesélte, hogy iszonyú reuma kínozta (valószínűleg mert nem volt pénzük tűzifára, s ezért télen nem fűtötték a házat), reggelente alig tudott lábraállni. Úgy kúrálta ki magát belőle, hogy nyáron mindennap órákon át járt mezítláb a forró aszfalton. Nagyapám hozta be a családba a zene szeretetét: imádott hegedülni, s e hangszer hangjai más világokba repítették. Ő volt az első zenetanárom, a hegedű pedig az első hangszerem. A nagyapámtól vagy nagyapámról hallott történetek egy egészen más világról tanúskodnak. Volt egy kis szőleje, és tíz kilométereket gyalogolt oda és vissza, hogy megművelje. A szekeresek megálltak és rákiáltottak: „Tanító bácsi, ugorj fel, elviszünk”, de ő visszautasította, mert jobban szeretett magában lenni az úton a gondolataival.

Nagyapám és a hegedűje

Nemrég egy szomorú alkalomból tartott családi összejövetelen vettem részt. Mindenki sorolta az emlékeit, s én kihasználtam az alkalmat, hogy kikérdezzem a rokonokat nagyapa pisztolyáról és forradalmári múltjáról. Meglepetésemre ők sem tudtak sokkal többet a dologról, amit pedig tudtak, az nem illett addigi elképzeléseimbe.

Vancso nagyapa nem azért szerzett be pisztolyt, hogy ellenségekre lövöldözzön, hanem hogy farkasok és útonállók ellen védekezzen.

Mint írtam, sok estét, sőt éjszakát volt úton hegyen-völgyön át, s az erdő azokban az időkben veszélyesebb hely volt, mint manapság.

Nagybátyám elmesélte, hogy egyszer egy ismerős kommunista látogatta meg nagyapát, alaposan berúgva, hogy megvegye tőle a pisztolyt. Nagyapám nem egyezett bele, noha az illető annyi pénzt csapott az asztalra, amennyit még soha nem láttak egy rakáson. Nyilván a Komintern finanszírozta a fasizmus elleni harcosokat, a belogradcsiki hős pedig, miután megkapta a pénzt, előbb felöntött a garatra, aztán úgy döntött, fegyvert szerez, és elindul lövöldözni a rosszfiúkra. Idősebb, s ezért jobban informált rokonaim szerint nagyapa rokonszenvezett a fennálló rend elleni küzdelemmel, de nem volt tagja a kommunista pártnak, s nem vett részt fegyveres cselekményekben. Tény azonban, hogy a rendőrség figyelte, s az 1920-as évek végén letartóztatták. Hetekig tartották fogva a szófiai rendőrkapitányságon, és veréssel próbáltak információt kicsikarni belőle. Semmit sem mondott — vagy nem is volt mit, vagy erősebbnek bizonyult náluk. Félholtan engedték szabadon, bizonyára azért, hogy ne a rendőrségen haljon meg. Belogradcsikban felesége és egy füvesasszony hetekig ápolták, nem is remélve, hogy felépül. Megérte a 86. évét.

Nem tudni, hogy került a pisztoly ahhoz a pártemberhez, akinek nevét a Hadtörténeti Múzeumban olvastuk. Bizonyára a háború vége közeledtével egy másik elvtárs oly módon fejezte ki vásárlási szándékát, amelyre nem lehetett nemet mondani. Lenyűgöző az érzék, melynek segítségével nagyapámnak sikerült méltósággal, meggyőződése feladása nélkül életben maradnia a viharos 20. században (1901–1987). Furcsa dolog a múlt és a róla alkotott képzeteink.

Bárhogy is keresed az objektív igazságot, mindig csak szubjektív elképzelésed lesz róla, mert senki sincs birtokában minden információnak az eseményekkel, még kevésbé az indítékokkal kapcsolatban.

Anekdota a húszas évekből: Belogradcsikban sok fehérgárdista élt, akik az orosz forradalom után telepedtek le ott. Nekik friss emlékeik voltak a bolsevikokról, s ezért részt vettek a szeptemberi felkelés elfojtásában a körzetben. Utána a helyi sajtó ezt írta: „Bátyuskáink ismét felszabadítottak minket: annak idején a törököktől, most a kommunistáktól!”

Régóta tervezem, hogy ismét elmegyek a Hadtörténeti Múzeumba, és megkeresem nagyapa pisztolyát. Nemrég a Szkobelev úton sétálva láttam, hogy a múzeum helyén építkezés folyik, körülötte pedig új irodaépületek állnak. Vajon az új épületben kiállítják-e ezt a jelentéktelen darabot? És hogy fogom megtalálni anélkül, hogy tudnám, kinek a nevén van regisztrálva? S ha meg is találom, mit mondhat nekem ez a tárgy az igazi gazdájáról…?

Emberek, hagyjatok nyomokat magatok után! Utódaitoknak szükségük van rá. Pisztolyt pedig csak farkasok és útonállók ellen használjatok.

*1944 szeptember 9-én szabadította fel a szovjet hadsereg Bulgáriát. Ezt a dátumot a szocializmusban felnőtt nemzedék “Kilencedikének” becézi.

**A bulgáriai pro-fasiszta rendszer elleni felkelés, amelyet brutálisan elnyomott a hatalom.

Fordította Kovács Gergely Lajos.

Eredeti megjelenés: HEMUS Magazin 78. szám · 1/2021 · xxx évfolyam

ITT letölthető.

--

--

--

Musician at Meszecsinka and EmilArt.space, songwriter and storyteller. Facebook.com/emil.biljarski

Love podcasts or audiobooks? Learn on the go with our new app.

Get the Medium app

A button that says 'Download on the App Store', and if clicked it will lead you to the iOS App store
A button that says 'Get it on, Google Play', and if clicked it will lead you to the Google Play store
emil

emil

Musician at Meszecsinka and EmilArt.space, songwriter and storyteller. Facebook.com/emil.biljarski

More from Medium

Most Recent Transactions in SushiSwap

CS373 Spring 2022: Sumedh Chilak

GSoC 2015 — Moorsp Plagiarism Plugin for Moodle

CS373 Spring 2022: Maria Gu